Alkonyatkor Risako, hosszú köntösbe burkolózva, csendesen táncol. A nap végének melankóliája árad a levegőben, és hirtelen felkél bennünk a vágy, hogy gyengéden valakihez bújjunk. A közeledő sötétség csendjében ő halkan megkérdezi: „Sötétedik, nem mennénk haza?”

Risako lehúzza a mellkasánál lévő cipzárt, így egy pillanatra megvillan a fekete melltartója. Felmászik a lépcsőn, és lenéz rád. A miniszoknya szegélyét úgy hagyja, ahogy van, és csípőjét megdöntve ártatlan idomait feléd nyújtja. Visszatartod a lélegzetedet azon a hajszálnyi határvonalon, ahol a látás és a nem látás között mozogsz.

Risako pólót és tűsarkú cipőt visel, egy szék szélén ülve csábítóan vonaglik. Alsó testét egy mélyen kivágott, hátul T-alakú fürdőruha fedi, amely elölről és hátulról egyaránt bőségesen megmutatja vonzerejét. Amikor a baldachinon keresztül belesünk az ágyba, a fenekének domborulatától a combjáig húzódó édes lejtés csábító vonzerejével kínoz minket.

Risako, fehér bikiniben és hotpantsban, gondtalan ártatlansággal beszélget veled a kertben. Amikor kidomborítja bőséges mellét, egyúttal előtűnnek finom bordavonalai is. Imádod azokat a kontúrokat, amelyek átlátszó bőrén rajzolódnak ki. Szemedet elvarázsolja a teljesség és a finomság közötti határvonal.

A tenger morajlása közepette Risako valamit suttog a horizont felé, de a szavakat elsodorja a szél. Hamarosan a nap kezd elhajlani, és gyönyörű alakját a naplemente színei festik meg, ragyogóan felpirulva. Talán azt kérte a lenyugvó naptól, hogy gyönyörűen fedje fel téged.

Risako fényes piros, szuperrövid nadrágban áll a verandán. Megmutatja a derekától a csípőjéig húzódó, érzéki, jól kirajzolódó vonalait – igazi Coca-Cola-palack alakot. A cikádák zümmögése hallatszik. „Ma vegyük könnyedén” – mondja aranyosan.

Risako egy „Hé, hé” kiáltással emeli fel a függönyt, és csalogat be a sátorba. Varratmentes ruhájában négykézlábra áll. Összepréseli a karjait, és bőséges, érzéki mellei előtűnnek. Ő egy kis csábítónő, aki szégyentelenül használja ki áldott alakját.

Egy patak mentén kanyargó hegyi ösvényen, csak ti ketten, kettesben Risakóval. Az elhagyatott úton csak a rovarok csicsergése hallatszik hangosan. Ő a szokásosnál is nyugodtabb, valahogy őrizetlenebb, és gyengéden közelebb hajol hozzád. A távolság – szinte már érintkeznek, de mégsem teljesen – lassan csökken. Meglepődsz, amikor rájössz, hogy van ilyen oldala is.

Az egyrészes fehérnemű-szett kiemeli a lány kecses alakját. Az ágyon Risako a selymesen sima lepedőn csúsztatja azt a fényes ívet, amely a fenekének domborulatától egészen a tűsarkú cipőjének hegyéig húzódik. Úgy bámulod az alakját, mintha egy műalkotást csodálnál.

Risako, miniszoknyában és hasat szabadon hagyó ruhában, leereszkedik a kőlépcsőn, és eléri a patakot. Senki más nincs a közelben. „Na, aranyos vagyok?” – kérdezi mosolyogva, miközben leveti a szoknyáját, és belemártja a lábát a csobogó patakba. A hideg víz érzése gyengéden végigfut a bőrén.

A patak csobogása kellemesen visszhangzik. Szokatlan kivitelű fürdőruhát visel, amely felfedi mellei alját. A tekinteted nem tud elszakadni kerek, fehér fenekétől. Lassan belemerül a folyóba. A víz köpenyébe burkolózva átadja testét az áramlatnak, és gyengéden ringatózik.

A cédrusfák között tűnik fel. A mellkasát szabadon hagyó, kulcscsontjait kiemelő csőruha csábító hangulatot áraszt. Risako egy kidőlt fatörzsön fekszik, átadva magát a faágak között átszűrődő, foltos napfénynek. Most a fantázia és a valóság határán állsz.

Risako a fürdőszobában zuhanyozik, és eláztatja a hálóingjét. A bőséges melleire irányított zuhanyvíz folyót képez a dekoltázsában, a vad vízár pedig még jobban kiemeli vonzerejét. Fehér fenekét a kád szélére helyezi, és úgy pattogtatja, mint egy gumilabdát. Az érzékeid is vele együtt pattognak.

„Mi lenne, ha Miyajima Kurumi ott lenne melletted a mindennapi életedben?” Ebből az egyszerű ötletből született ez a digitális fotóalbum, amely közelebb hozza őt hozzád, mint valaha. Egy meleg, barátságos pillanat egy művészeti boltban. Egy félénk mosoly a rajtteremben. Egy csendes, őszinte pillanat a konyhában. Játékos izgalma egy kertben naplemente idején. Ezeken a különböző helyszíneken a kamera nem a gravure-idol Miyajima Kurumit örökíti meg, hanem Miyajima Kurumit úgy, mintha ő is a mindennapi életed része lenne. Elbűvölő szemei és ellenállhatatlan mosolya továbbra is ugyanolyan varázslatosak, mint mindig, mégis minden lapozáskor egy új oldalát tárja fel – a röpke pillanat természetes, szűrőmentes hangulatától kezdve a szívedet megdobogtató, váratlanul érett kifejezésekig. Minden fénykép a varázsának egy-egy másik oldalát örökíti meg, és természetesen egyre mélyebbre vonz téged a világába. Ahogy Kurumi maga is mondja: „Azt hiszem, ez volt a legtermészetesebb fotózásom eddig.” Ez a fotóalbum tele van Miyajima Kurumi nyugodt, hiteles vonzerejével, pontosan olyannak, amilyen. Valahányszor meglátod, újra látni akarod. Ez a könyv Kurumit úgy örökíti meg, amilyen ma is, teljes ellenállhatatlan vonzerejével.

Tsumugi védtelenül, túlméretezett kapucnis pulóverében ül egy szobában. Játékosan birkóznak az ágyon, amikor hirtelen az arcod közel kerül hozzá. A tekintetetek összefonódik, és az idő megáll. Az a kis távolság köztetek mélyen a mellkasodba szorít.

Tsumugi egy halászkikötővel rendelkező város valahogy nosztalgikus hangulatú keskeny sikátorában sétál. Hosszú szoknyája a szélben lobog. A napfényben fürdő I-kosár méretű mellei életre kelnek. A tenger illatát hordozó friss szellő fúj át rajta, és haját lágyan lobogtatja. Az édes, tartós illat átszáll, és gyengéden megérint engem.