Ayano fekete fehérneműben és harisnyatartóban. A lépcső tetején állva hideg tekintettel néz le rád, és te szóhoz sem jutsz. Sziluettje beleolvad az éjszaka sötétjébe, érzéki alakja pedig a gyertyafény minden pislákolásakor előtűnik. Sosem ismerted ezt az oldalát. Nehezen nyeled le a nyálad.

A tengerre néző fürdőszobát napfény árasztja el. A zuhanyvíz számtalan fényrészecskévé válik, amelyek Ayano-t körülveszik, ő pedig csendben áll a ragyogás közepén. A kamera lencséje aprólékosan, pillanatról pillanatra, közelről rögzíti a vízzel csillogó bőrének domborulatait és íveit.

A balkonra vezető folyosón Ayano félig lehúzza a farmerjét, felfedve a tangával szorított, formás fenekét. Minden lépésnél a feneke lágyan ugrál, mintha dacolna a gravitációval. Ayano késő éjjel istennőként táncol. A rejtély, amely körülveszi, csak még mélyül.

Alkonyatkor Risako, hosszú köntösbe burkolózva, csendesen táncol. A nap végének melankóliája árad a levegőben, és hirtelen felkél bennünk a vágy, hogy gyengéden valakihez bújjunk. A közeledő sötétség csendjében ő halkan megkérdez: „Sötétedik, nem mennénk haza?”

A cédrusfák között jelenik meg. A mellkasát szabadon hagyó, kulcscsontjait kiemelő csőruha csábító hangulatot áraszt. Risako egy kidőlt fatörzsön fekszik, átadva magát a faágak között átszűrődő, foltos napfénynek. Most a fantázia és a valóság határán állsz.

A patak csobogása kellemesen visszhangzik. Excentrikus kivitelű fürdőruhát visel, amely felfedi mellei alját. A tekinteted nem tud elszakadni kerek, fehér fenekétől. Lassan belemerül a folyóba. A víz köntösébe burkolózva átadja testét az áramlatnak, és gyengéden ringatózik.

Risako, miniszoknyában és hasát szabadon hagyó ruhában, leereszkedik a kőlépcsőn, és eljut a patakhoz. Senki más nincs a közelben. „Na, aranyos vagyok?” – kérdezi mosolyogva, miközben leveti a szoknyáját, és belemártja a lábát a csobogó patakba. A hideg víz érzése gyengéden végigfut a bőrén.

Az egyrészes fehérnemű-szett kiemeli rugalmas alakját. Az ágyon Risako csúszik a selymesen sima lepedőn, a fenekének domborulatától a tűsarkú cipőjének hegyéig húzódó fényes íveléssel. Úgy nézed az alakját, mintha egy műalkotást csodálnál.

Egy fekete kanapéval és egy napfényfolttal berendezett térben Nao csendben áll, nyaklánc nélküli ruhában. Egzotikus légkört áraszt, és gyönyörű. Pontosabban fogalmazva: „nem a szenvedélyességgel, hanem a nyugalmával hódít”. Inkább nem vonz, hanem üldözni akarod.

Nao fekete bikiniben és hálós felsőben. Testével átöleli a lépcsőházat, kiemelve a miniszoknyájától a magas sarkú cipőjéig ívelő vonalakat. Mint egy női párduc, lassan mászik fel a lépcsőn, csábító pózokat vesz fel. A lépcsőház résein keresztül vonzó testrészei fokozatosan közelednek a szemünk elé.

Mintha egy színpadon lenne, aranyszínű konfetti lebeg a levegőben, miközben ő lassú táncával magával ragadja a nézőt. Nao aranyszínű ruhát visel, és az elegáns ringatózás közben csípővonala kilát a ruha hasítékán, sőt, még bugyiját is megmutatja. Milyen gyönyörű látvány ez!

Két ember élvezi a mozgásérzékelős játékot egy szobában. Teljesen eltérve a szokásos érett imidzsétől, nagyon aranyos, ahogy gyermekként izgatottan viselkedik. Ahogy a játék egyre izgalmasabbá válik, ledobja a pulóverét, és komoly üzemmódba vált! Minden alkalommal, amikor széles mozdulattal lengeti a vezérlőt, bőséges mellei rázkódnak és ugrálnak.

Nao fehér hálóingben a hálószobában. A tükörön keresztül szilárd tekintettel néz rád. Hamarosan az ágyra zuhan, és édes arckifejezéssel azt mondja: „Maradj mellettem.” Az éjszaka csendjében úgy mozog, mintha az éjszaka hullámai ringatnák. Az ágy nyikorog, és csak a lélegzete hallatszik halkan.

Rui kiönti az italát a kávézóban. Odahív téged, és anime-szerű hangon, amely nem illik érett testéhez, így szól: „Kiöntöttem” és „Mit tegyek?”. Anélkül, hogy elfordítaná a tekintetét, szándékosan és lassan a szájához emeli a fánkot. Amit igazán meg akar enni, az te vagy.

Csak a redőnyön átszűrődő fény hatol be a szobába. Számtalan fehér vonal csapdába ejti Ruit egy csíkos ketrecben. Csak fehérneműben, harisnyatartóban, harisnyában és magas sarkú cipőben pózol Rui, mint egy nőstény párduc. Testével csendesen rád céloz.

Egy hegyi ösvényen, egy patak mentén, csak ti ketten vagytok Risakóval. Az elhagyatott úton csak a rovarok csicsergése hallatszik. Ő nyugodtabb, mint máskor, valahogy őszintébb, és finoman hozzád hajol. A távolság – szinte érintés, de mégsem – lassan csökken. Meglepődsz, amikor rájössz, hogy neki is van ilyen oldala.